Lassan két hete nem írtam. De most nem is fogom a két hét eseményeit gyorsan lekörmölni. Lassan sem. Szeretném ha a blogomat vidám és boldog dolgok töltenék be. No ezért nem írtam semmit. Na jó azért ennyire nem siralmas a helyzet. Szokták mondani a remény hal meg utoljára.
Vagyis remény még van és még én is élek. Például most mondták be, hogy van ötös a lottón 2 milliárd a nyeremény. Meg sem merem nézni a szelvényem. Addig legalább reménykedhetek, hogy én nyertem. Már költöm is a pénzt. De jó érzés. Jövő héten is játszom!
Sajnos a hétvégén nem jöhettek a gyerekeim, mert elkaptak valami nyavalyát. A nagyszülőkhöz mentek- ez így nem igaz, az anyjuk vitte őket- gyógyulni. Szombat este fel is hívott az ex-em, hogy a mamáék nem bírnak a gyerekekkel és vigyem el őket. Felhívom a mamáékat, hogy akkor hogy legyen erre a papa nekiáll a fejemhez vagdosni mindenféle olyan dolgokat amiről sejtelme sincs. Kitalál, hall vagy vélelmez dolgokat nem tudom, de nagyon felbosszantott. Ordítottam vele annyira. SOHA többet nem beszélgetek vele. Dögöljön meg!!!!!!!!!
Mindegy a vége az lett, hogy nem hoztam el a gyerekeket. Nem a papa miatt, hanem mert betegen nem jó össze vissza hurcolni őket. Szegénykéim. Annyira jó lenne ha mindig velem lehetnének. Én nem hiszem, hogy csak egy anya tudja annyira szeretni a gyerekeit, hogy az felülmúlja más családtagok történetesen az apák érzéseit. Ha más látná, érezné, tudná, hogy én mit érzek és mennyit szenvedek a gyerekeimtől különtöltött minden pillanat miatt annak kétsége sem lenne, hogy nem csak léhűtő és hanyag apák léteznek a világon, hanem olyanok is akik megérdemelnék a gyerekeiket. Remélem bármi is történik ezt tudják érzik majd.
Ma van Picikaca névnapja. Kívánok neked sok boldog névnapot még, abból vagy 50-et velem.
Szeretlek kicsim.
Csináltam neked tiramisut. Nyammi-nyammi.
Na most ennyi. Ja és ha van véleményed akkor használd a megjegyzést, vagy tartsd meg magadnak.

Akik igazán ismernek azok tudják, hogy valójában a természetemnél fogva egy vidám ember vagyok. Vagy csak voltam? Ezt még nem tudom. Honnan is tudhatnám. Minek örüljek, min örömködjek mostanság. Akármerre is nézek rohad szét a világ körülöttem és a világgal együtt szétrohadok én is. Nem tudok a környezetemben olyan embert, aki boldogan élve hátradől, és azt mondja: "Igen elértem mindent amit szerettem volna. Megcselekedtem, én tettem ez az én művem, büszke vagyok rá."
Én sem. Sajnos. Pedig milyen jó lett volna megmutatni a világnak, hogy igen itt van egy ember aki megcsinálta. Helyettetek is. Látjátok lehet!
Hát nem látjátok. 36 évesen el kell ismernem kevés vagyok. Egy homokszem amelyet elfúj a szél ha úgy akarja. Amerre csak akarja. Itt az én akaratom már nem érvényesül. Csak fúj. Homokvihar ez, mert nem vagyok egyedül. Lassan már sivatag.
De mit láthat a világ? A homoksivatag terjed. Egyre csak terjed. Lassan visszafoglalja a földet.
Mert a föld a mienk. Hát ne adjuk. Ha mást nem legalább ezt mutassuk meg nekik, hogy nem leszünk "csak egy homokszemek", hogy tudunk küzdeni.
ÉN NEM ADOM FEL SOHA!!! NEM FEKSZEM A FÖLDRE!!
Ha térdre rogyok, felkelek. Ha megütsz, visszaütök. ELÉG VOLT!!
Mit képzelsz ki vagy te: ja a nagy büdös élet? ÉS?
Én nem fogadom el, hogy nekem ez jutott, mert én" A Homokszem vagyok"! És tudjuk ha Homokszem kerül a fogaskerekekbe, vagy a szemükbe?!
ÉS MEG FOGOK TANULNI ÚJRA MOSOLYOGNI!!
(Ezt a levelet letétbe tettem az ügyvédemnél. Ha nem élném meg a holnapot ŐK voltak. Tudni fogja mi a dolga.)


Az új lakásnak van egy szép nagy erkélye. Azt nem mondanám, hogy csendes nyugodt helyen mert az M3-ra néz.
Suhognak az autók egymás után. Soha nincs egy pillanatnyi csend.
Bagózok és azon morfondírozok hova siet ez a sok ember.
Mind megy a dolgára. Mindegyik autóban minimum egy ember.
Mind egy önálló élet, mindnek megvan a külön-bejáratú saját baja és saját vágya.
A vágy valamire, ami állandóan változik.
6 évesen egy kerékpár, 10 évesen egy mobil, 17 évesen egy autó, később egy lakás egy jó munka meg ki tudja még mi.
Nekem egyszerűbb vágyam van, de sajnos ezt pénzért nem lehet megvenni. Az én vágyam a nyugalom. Régen nekem is a bicikli volt meg az autó meg ezek. De az idők változnak. És a vágyak is. Nekem most ez. Lehet később ha ezt megkapom, újra egy bringát szeretnék majd.
Azzal majd újra lavírozhatok az "életben". Reméljük jobban. De az M3-ra nem megyek fel!

Mielőtt azt gondolná valaki, hogy ideáig nyaraltam, hát nem. Tegyük hozzá sajnos.
Csak lusta voltam írni.
Lássuk csak mi is történt amióta nem körmöltem.
Hazajöttünk a pihenésből szombaton.
Szerencsére a lakás romokban-hisz nem pakolt ki senki-, így nem kellett azon tépelődnöm mit is csináljak. Nekiugrottunk Picikacával a lakásnak. Addig pakoltam amíg el nem fogyott a szekrény.
De sajna megállapítom, hogy a cucc nem. Így a végeredmény : dobozok-szekrény 3:0
Mindez kitette a teljes hétvégét.
Hétfőn gondoltam pihenek. Picikaca nem gondolta.
"Irány mosógépet meg hűtőt venni." Próbáltam jó pofát vágni hozzá és megérteni, mindezek kellenek. Na menjünk.
A hűtőért "tobzódás" volt. Amikor odaértünk már más is csodálgatta a masinát. Na ez jó.
Ezt a gyönyörű géppel készített egyedi "karcolatú" A energíaosztályú hűtőmasinát árverésre bocsájtom.
Csak gyűjtőknek. Kikiáltási ára 35 ezer. Ki ad érte 36 ezret?
Én adtam. 36 előszőr - 36 másodszor - az Úré 41 ezerért.
Ja persze a szállítás. A hűtő sem megy házhoz. Még jó hogy nem Bivajbasznádon lakunk.
A mosógép egyszerűbb volt. "29500 Ft.
Szinte ingyen.
Mindkettő egyébként szuper.
A többi nap péntekig a szokásos. Munka haza stb.
A hétvégén nálunk volt a fiam. Tetszett neki az új lakás. Van külön szobája.
Tömören ennyi.

A következőkben részletezem a mai nap eseményeit: Egy nagy büdös SEMMI.
Se főzés, se kirándulás, se séta, se se.
Egész nap azon gondolkodtam, hogy mit írjak a blogomba. Már tiszta dillemában vagyok.
De rájöttem. Nem írok SEMMIT. De azt tartalmasan ám!

Ma én voltam Horváth Rozi. Bevetettem magam a konyhába, de nem találtam a kijáratot. Gondoltam ha már így alakult főzök valamit, csak legyen aki megegye. Figyelem kórházakat értesíteni!
Csendes, békés, nyugodt nap volt a mai. Tisztára mint egy karácsony. Csak nincs hó, meg karácsonyfa, meg december. Meg ajándék sincs.
Ja de. Ajándék van. A főzésből egy rakat mosogatni való. Kellett nekem "karácsony"?!

A kérésem meghalgattatott. Benedek ugyan nem jött, de a meleget elküldte. Délutánra végre jobb idő lett. Hallelúja.
Ma Semmi említésre méltó nem történt nagy s-el. Nyugalom a köbön. De pont ez hiányzott. Lustálkodás, olvasgatás, játék. Csupa hasznos "holmi".
És ha engem kérdeztek mi vár holnap? Ha emlékeztek a retrós Bedekó reklámra: Kérek még!

I'm :)

Saját fotó
Ki vagyok Én? Még magam sem tudom. Kéne vagy 80 év, hogy megismerjem magam, de addigra már nem mindegy? Lehet egy örök álmodozó. De ki nem az?